Voltak már zavarban? Azt hiszem mindenki.

Most én is egy kissé zavarban vagyok. Hogy is kezdjem a bemutatkozást.
Mert hát az ember él, morzsoljuk a napokat, s csak ritkán jutunk számvetésre.

De, ne legyen ez számvetés! Kezdem inkább a közepén.

Tanár voltam és újságíró nemzetiségi. Valahogy mindig úgy jutott az életben, hogy valakinek pártját kellett fognom.

Nem panasz, én választottam így.

Nagyon régen. Tiz éves lehettem, amikor egy hideg téli napon hazafelé menet a tanitónéni segített kioldani egyik fiúnak a fülvédõs sapkáját, hogy le ne fagyjon a füle. Akkor azt mondtam magamban, tanitónéni akarok lenni, és ILYEN

Az lettem tanitónéni. A gyerekeim az uzsonnára hozott zsiroskenyeret késsel és villával ették, hogy megtanulják használni az étkészletet. Megtanultuk a Szózatot és a Magyar himnuszt is.

Tanár lettem, majd újságíró. Ugyanaz a feladat, csak nagyobb körben.

S egyszer, hogy elõérzetbõl e, vagy a továbblépés szándékával, nagyot léptem. Akkorát, hogy néha úgy érzem, még mindig a levegõben vagyok.

Életemet végigkísérte nemcsak a törõdés, a gyógyítás is. Hiszen a tanító volt az orvos, a bíró a pap.

A gyógynövények ismeretét a családi házból hoztam.

Az angol nyelvterületen elcsodálkoztam, milyen hatalmas irodalom áll rendelkezésére a természetgyógyásznak. Könyvtárban dolgoztam, módom nyit a kutatásokra, és még valami másra: Felnyílt a szemem.

Ugyanaz folyik, mint egy kis nacionalista országba, csak nagyobb körben és kegyetlen ádáz küzdelemben, minden a pénzért. Milyen hatalmas ereje van a pénznek!

Ezért döntöttem úgy, hogy minden erõmmel a folytatom a tanítást, a felvilágosító munkát.
 
 

Befulladt a század elején a bioelektronika. A kisérletezõ tudós minden rákos beteget kigyógyított, akik önkéntesen jelentkeztek a kórházban. Óriási partik, ünnepségek. Aztán egy napon valaki összeverte a laboratóriumot. Halva találták a tanársegédet. A másik kísérleti labor leégett, odaveszett minden feljegyzés. A tudós nem kapott sem munkát, sem nyilatkozási lehetõséget. A hetvenes években halt meg, krónikus alkoholistaként.

Az ezüstvízrõl könnyebb volt megfeledkezni. Csak nem terjesztették tovább.

Mindez akkor történt, amikor az USA újgazdagjai éppen gyógyszerpapírba fektették pénzüket. Mi történt azóta? Olvassuk el

Évtizedekkel késõbb újabb felfedezés: A B17 vitamin története. A nyolcvanas évek áttörése lehetett volna gyógyászatban, ha engedik folytatni a tanulmányt. De mi lett volna akkor a az egészségügyi iparral, ha nincs beteg?

Nagyon, nagyon aljas módon elintézték el a pénzesek, (a gyógyszeripari részvényesek) ezt a kérdést is.

És ma kezükben van a világ. Az beteg emberek az egész világon nekik fizetnek azért, hogy rabságban tartsák õket. Mert a beteg az utolsó vasát is gyógyszerre adja.

És a beteg gyerek?

Hogy tud valaki ekkora terhet magára venni?
 
 

Már az sem lepne meg, ha tervezett és szervezett bûnözõként az õ kezük lenne a kábítószer gyártás és terjesztés mögött. Már az általános iskolába is beszivárog a kábítószer. Ki van jól dolgozva a pénzszerzés könnyû módja.
 
 

Nos az élet megy tovább. Itt vagyunk egymásnak, egymásért.

De elsõsorban magamnak kell akarni. Magamnak kell betartani a szabályt, belülrõl jövõen.

A legnagyobb kincs az egészség. Azt hiszem én megtaláltam. Akinek kell, megosztom vele. Hogy miért? Lehet hogy valahol tartozásom van, törlesztenem kell .Vegyük így

Nagyon szívesen segítek bárkinek, aki hozzám fordul.

Kérj és adatik!

Vera néni

Vissza a fõ oldalra